Adventi túra
"Advent a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal – más megfogalmazásban a Szent András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét, és karácsonyig tart.
A görögkatolikusoknál – az 5. századi hagyományt megőrizve – hathetes az advent.
Advent első vasárnapja mindig november 27. és december 3. közé esik. Ez a nap három időszak kezdetét is jelenti: a keresztény egyházi év kezdetét, a karácsonyi ünnepkör kezdetét és természetesen az adventi időszak kezdetét.
Az egyházi naptárban a hét vasárnappal kezdődik, így advent négy hete is a négy vasárnapot követi. Az utolsó hét hossza lehet egy nap (amikor a negyedik vasárnap december 24-re esik) vagy akár egy teljes hét is (amikor az utolsó vasárnap december 18-a).
December 24. az advent utolsó napja, még nem karácsony. Ennek megfelelően a régebbi egyházfegyelemben ez még böjti nap volt, így a nap hagyományos ételei (pl. hal, mákos guba) is böjtösek. A sötétség beálltával fokozódik a várakozás, mely a Jézus Krisztus születését ünneplő éjszakai misével ér véget.
Az ortodox kereszténységben a karácsonyt a húsvétihoz hasonló, negyven napos böjt előzi meg.
Az utóbbi időben az ortodox keresztények körében is elkezdték a karácsonyi böjt időszakára annak latin nevét, az adventet használni."
(Forrás: Wikipédia)
I. "hagyományteremtő" túra
Első túránk 2022. november 26-án került megrendezésre.
OrosCafe cikk: Zarándoklat és adventi koncert