I.Pünkösdi zarándoklat Kopáncspusztára

 

180522 elso2018-05-21.-én több hetes szervező munka után sor került ezen keresztény rendezvényre. Hat órakor összegyűlt zarándokokat harangszó után László atya áldása indította útnak. Orosházát elhagyva utunk első megállója Vásárhely-puszta emlékműve volt. Fecskés-partnál Lengyel György polgármester úr tanyavilágról szóló megemlékezését csodálva hallgattuk. Sípos János úr a régi tanyavilág lakója csodás népdallal ajándékozott meg minket. Lelkileg feltöltődve folytattuk utunkat.
Pusztaközpontnál Szabó Gyula tanyájában kis terülj asztalkámnál várt minket a reggeli pálinka, kolbász, házi sajt, tepertő, friss kenyér, mazsola, banán, mogyoró és még a kávé is.

Kis csapatunk tovább bővült újabb zarándokokkal. Következő szakaszon felújított I. világháborús emlékmű, olvasókör emlékmű és Fehér-tó látványosságai kísértek. Békéssámsonon meglátogattuk Sarlós Boldogasszony templomát, ahol kis imádság után pici kis történetet is kaptunk. Második frissítőpontunk Szabadság Házánál volt. A legősibb magyar recept szerint készült zsíros kenyér aratott sikert a többi finomság mellett.
Pihenőnk alatt megnézhettünk egy kis filmet, amelyben megismerhettük a sámsoni ellenállók történetét.
Utolsó szakaszra már 52.-n indultunk. Még négy kilométer volt hátra amikor az égi áldás kicsit „megtisztított” minket. Szerencsére utolsó kilométeren szikrázó napsütés kísérte a zarándokokat.
Templom harangszava és búcsúsok tapsával kisérve 27.4 km után megérkeztünk utunk végére a Kopáncspusztai templomhoz. Norbert atya áldása és dr. Csontos Pál történész múltidéző előadása méltó lezárása volt utunknak. Zarándokok névre szóló emléklapot és kitűzőt kaptak teljesítményükért. Esősre forduló búcsúban öröm volt nézni az elfáradt, de boldog embereket. Már ott a helyszínen többen kérték a folytatást, ígérve, hogy legközelebb családostul, barátostul érkeznek.
28 km-t 29 fő, 17km-t 8 fő, 9 km-t 15 fő teljesítette. Férfi 23 fő, Nő 29 fő volt. Legfiatalabb részt vevő 1,5 éves, legidősebb 68 éves volt.
Legtávolabbról Budapestről érkeztek.
Soraink között Nagyszénás, Gádoros, Pusztaföldvár, Gyoma, Tótkomlós , Békéssámson, Kardoskút, Ambrózfalva lakosai is voltak az orosháziak mellett.
Hálával tartozunk 30 lelkes támogatónknak.

 

Kopáncspuszta, 2018-05-21


Viczián Zoltán
szervező   

A túráról készült képek...

OrosCafe cikk: Hagyományteremtő zarándoklat

OrosCafe cikk: Sokan indultak el a hosszú útra

Bejelentkezés

Oldalunkon a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához!