Tisztelet elsősorban a hősöknek!

Doni emléktúra -  2026. január 24.

 

Először 2025. januárjában találkoztam a Don-i túrával, mint kísérő a Székács Iskola Kadét programjában részt vevő lányom mellett.
Nem is tudtam, hogy mibe és miért kezdek, csak azt tudtam, hogy lányomnak szüksége lesz a támaszomra.
Az idei januári alkalom kicsit más volt.
Itt is a Székács Kadét program keretében, mint kísérő vettem részt, de talán azért, mert több helyen is ugyanakkor volt a túra, vagy mert kevesebb volt ezen a szakaszon a résztvevők száma, vagy az én szemléletemben változott meg valami nem tudom, de a most hallottak, látottak, tapasztaltak alapján, számomra megható volt a megemlékezés során Antal úr által felolvasott, akkor, ott szolgálatot teljesítő katonánk hazaküldött és megmaradt karácsonyi levelének szívhez szóló sorai!
Minden résztvevő tisztelettel állt meg a hősök előtt és teljesítette, ki mennyit bírt, a kijelölt és megszervezett távot. Idősebbek, középkorúak, fiatalok együtt gyalogoltunk és egyfajta tiszteletadásnak érezhettük a részvételünk.
A szervezés precíz volt, teával, pogácsával, hagymás zsíroskenyérrel, melegedővel kínáltak mindenkit, és felvezető autókkal bonyolították le a programot, hogy biztonságban legyünk az úton.
Civilek, hivatásosok, tartalékosok, németországi követek, fiatal kadétok együtt jártuk az utat, mely minden évben más-más helyszínen, más-más távon biztosítja azt, hogy megismerjük a megyei emlékhelyeinket, és hogy ne feledjük a tragédiát, a háború elítélését és, hogy emlékezzünk és ne feledjük azokat a hősöket, túlélőket, akik elindultak a fagyos pokolból azzal a reménnyel, hogy élve hazajutnak a családjukhoz.
Tisztelet elsősorban a hősöknek, és köszönet a szervezőknek és a résztvevőknek!

260124 don gyli 017

 

A szerző fényképei itt megtekinthetőek.

Györgyiné Lovászi Ildikó

Bejelentkezés