Adventi megemlékezés

 

Kedves Pünkösdi zarándoklatért Egyesület!

advent varas 2024 53vAzt hiszem, minden  csoda alapja a szeretet és én ezt oly módon éltem át Kopáncspusztán a templomban, hogy még órákkal utána is hatása alatt voltam.
Nyáron Viczián Zoli és Mariann meghívtak, menjünk ki a templomhoz, mert többen is lesznek ott és terveznek egy kis főzést.
Ahogy kiértünk, már érezhető volt a levegőben, hogy nagyon különleges helyen vagyok.
Gergely meglátott, mondta hogy álljak be a templom ajtaja alá és éljem át a melegséget, ami onnan árad majd rám. Hihetetlen különleges érzés és rendkívüli nyugalom járta át az egész testemet.
Nagyon jól éreztem magam ott, a nagyon kedves emberek között.
Ezek az átélt érzések után, már nagyon vártam az adventi megemlékezést.
De ami ott történt, az minden eddigi megtörtént dolgot felülmúlta.
Az a csoda, az a szeretet, amit láttam az emberek szemében és amikor az Atya, együtt énekelt velünk, szinte mindenki szeme könnyel megtelt, azt az érzést nem lehet leírni, át kell élni, érezni a szívünkben.


Egy igazi csodát kaptam az Istentől, amiért hálás leszek örökre!
Köszönöm szépen mindenkinek, akik lehetővé tették hogy ott lehettem, a szeretteljes emberek közt !
Isten vigyázza minden léptüket!🥰🙏❤️


Tisztelettel: Kovács Tünde Orosháza

Bejelentkezés