Az Adventi Várakozás zárándoklata

 

01 plakatAz Adventi Várakozás zárándoklata – ahol a hit, a szeretet és a béke találkozik 2024. november 23-án felejthetetlen zarándoklat indult Tótkomlósról, a Mária emlékhelytől,
Kopáncspuszta, a Szent Gellért árpád kori temploma felé.
A 10 kilométeres út során végig biztosítva volt, hogy minden rendben menjen, mindenki jól érezze magát, miközben arésztvevők a természet csodáiban gyönyörködhettek, és a közös ima és beszélgetések erőt
adtak a haladáshoz. A napsütés szelíd fénye és az őszi táj szépsége minden lépést különleges élménnyé tett. Mintha maga az ég is ránk mosolygott volna ezen a napon.
A templomba érve a Rózsafüzér imádság és Tracsek Oszkár plébános szentmiséje várt ránk. A közös ima és az igehirdetés során érezhető volt a közösség összetartó ereje, a hely atmoszférája pedig mély békét sugárzott. Egy bibliai gondolat jutott eszembe: „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18:20)
Ez a mondat még inkább rávilágított arra, milyen fontos a közös hit és az együttlét ereje.
Az esemény során Viczián Zoltán szívhez szóló verset mondott el, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett vagy segítette az eseményt. Szavai szépsége mélyen megérintett, de valójában nekünk, zarándokoknak kellett volna köszönetet mondanunk ezért a csodálatos napért, amely tele volt szeretettel és hitbéli élményekkel.
A délutáni koncert tovább emelte a nap fényét. Pörneki Anikó és a Bel Canto énekegyüttes megható dalai, az Amigo Band energikus zenéje, valamint Nóbik Beáta szívből jövő verssorai mindannyiunkat elvarázsoltak.
Ez a kulturális élmény méltó folytatása volt a nap lelki eseményeinek.
Számomra a nap csúcspontja az volt, amikor engem ért az a megtiszteltetés, hogy szalagot köthettem a keresztre. Ez a pillanat nemcsak az én hitem és hálám kifejezése volt, hanem annak is, hogy mennyire fontos számomra a közösség és a szeretet megélése.
A nap méltó lezárásaként a mise végét követően az egybegyűltek kézzel készített finomságokkal örvendeztették meg egymást. Az egyszerű, de szívből jövő vendéglátás lehetőséget adott arra, hogy kötetlenül beszélgessünk és közelebb kerüljünk egymáshoz. A lenyugvó nap aranyló fénye alatt a templom környéke békével és örömmel telt meg, beteljesítve a nap üzenetét: az advent a közösségről, a szeretetről és a várakozásról szól.
Hálás köszönetem mindannyiunk nevében Viczián Zoltánnak, családjának és minden szervezőnek!

Fodor Csilla

Bejelentkezés

Oldalunkon a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához!

Tovább