Pünkösdi zarándoklat 2023

„Lépj ki a komfortzónádból…” divat mostanában, hát kis családunk kilépett.

Évtizedes teljesítménytúrázó múlttal a hátunk mögött részt vettünk életünk első hivatalos zarándoklatán. Ismerősök mondanák, hogy „és a Pálos 70?” Persze, azt már többször teljesítettük, de az 1 napos teljesítménytúra változatát. Most viszont a barátok réges-régi meghívásának eleget téve beiktatott hosszú hétvégi pihenés nem múlhatott el túra nélkül.
Apa azért nem hazudtolhatta meg önmagát, úgyhogy a célban letette a családi autót és szembefutott velünk, hogy aztán családi kirándulásban lehessen részünk. 9 éves lányommal a 16 km-es résztávot mertük bevállalni, úgyhogy a szervezőknek köszönhetően Pusztaközpontból indulhattunk.
Azaz indulhattunk volna, de a terülj-terülj asztalkám ízkavalkádja ugyancsak megnehezítette a dolgunkat. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: friss tepertő, házi kolbász, házi sajtok, főtt tojás, uborka, paprika, lila hagyma, kenyér, kávé és természetesen házi pálinka. Aki arra mer panaszkodni, hogy éhesen ment innen tovább, az csak magának köszönheti, mert az asztal tele volt finomságokkal.

Számunkra a rajt utáni első megálló a régi tanyasi temető volt, ahol a háború áldozatainak tiszteletére tartott rövid megemlékezést citerazene tette felejthetetlenné.

Második megállónk az olvasókör emlékhelye volt, ahol a hely szelleméhez méltó módon egy verset hallgathattunk meg.

Ezután jött egy kicsit hosszabb elmélyedésre, beszélgetésre lehetőséget adó sétaszakasz, amit a szemfülesek borsókóstolgatással színesíthettek.

Harmadik megállónk Nepomuki Szent János felújított szobránál volt, ahol a szervezők frissítő borral kedveskedtek a „megfáradt” zarándokoknak.

Következő szakaszunkon, mielőtt belemélyedhettünk volna a bor és az egyre melegedő levegő okozta fáradtságba, elértük Békéssámson római katolikus templomát, ahol megint csak szellemi és testi táplálékkal látták el a fáradni látszó zarándokokat.

A rövid pihenőből erőt merítve a déli harangszóra hagytuk el a települést és vettük az irányt napi célunk, Kopácspuszta irányába. Akinek nem volt elég az eddigi ellátmány, az újra kóstolgathatott zsenge zöldborsót, ami a gyerekek közt nagy sikert aratott.

A célba érő zarándokokat a templomhoz érve kaláccsal, jó szóval, majd áldással és a jól megérdemelt kitűzővel várták a szervezők.

Nem tudom miről szól egy zarándoklat, hiszen ez volt az első, de itt minden ponton kaptunk szellemi táplálékot, hiszen mindig volt aki meséljen egy kicsit a hely múltjáról, jelenéről és megajándékozzon egy kis zenével, verssel, legendával.
Az ellátásunk oly pazar volt, hogy bármelyik hasonló távú teljesítménytúra elbújhat mögötte. A hangulat magával ragadott az első pillanattól. Volt időnk kicsit rácsodálkozni a tájra, egymásra, a kutyákra, lovakra, csikóra, lovasokra, a sovány tehénre, a pockokra, nyulakra, a minket befogadó természetre. A puszta közepén megbújó templom képes volt nem csak a helyi közösséget összefogni, hanem a távolabbról érkezőket is magához vonzani. Szép példáját láthattuk egy lelkes főszervező és a nyitott közösség összekovácsoló, sport szempontjából is kiemelkedőt alkotó erejének.

És hogy egy kisgyereknek mit jelentett ez a túra: lányunk a kocsiba beülve felhívta vallásos és rendszeresen zarándoklatokon részt vevő nagymamáját így kezdve a hétvégi történésekről szóló élménybeszámolót: „Szia Mama! Képzeld voltunk zarándoklaton! …..”

Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek az általunk eddig megszokottól eltérő „komfortzónát elhagyó” kalandnak!

Köszönet Viczián Zoltánnak és családjának!

Andika, Bea néni és Attila Vácról