"Uram, légy az utazó társasága"
IV. Pünkösdi zarándoklat
„Uram, légy az utazó társasága,
irányadója az elágazásoknál!
Adj neki erőt, amikor elgyengül,
védelmezd veszély közben,
oltalmazd az út során,
adj árnyékot a nap hevében,
világíts a sötétségben,
nyújts vigaszt, mikor kedvét szegi
és szilárdítsd meg szándékában!
Amen”
A pusztaföldvári művelődési házban dolgozom, Viczián Zolival 2018-ban egy rendezvényünk kapcsán ismerkedtem meg.
Az Egészség Hét keretében előadást tartott a geocachingről. Ebben az évben szervezete először a pünkösdi túrát, melyre jelentkeztem és azóta minden évben részt veszek a zarándokúton.
Fiatal koromban nem voltam sportos alkat, 2000-ben egy magánéleti válság kiútját a futásban találtam meg. Futás, melyet az idő előre haladtával felváltott a gyaloglás.
Sok éve reggelente a barátnőmmel 7-8 kilométert gyalogolunk munkakezdés előtt, lételemünkké vált a mozgás.
Így nem is volt kérdés számomra, hogy a Pünkösdi túrára jelentkezzem.
Csodás élmény olyan túra társakkal találkozni, beszélgetni, akikkel egyébként sosem találkoztam volna. Összeköt bennünket a közös élmény: mind szeretünk gyalogolni, szeretjük a természetet. Mindenki másért zarándokol. A zarándoklat célja egyénenként más, de főképpen az egészség, a család élvez prioritást, így van ez nálam is. Egy-egy nagyobb túrán az ember „feszegeti” a határait, de a célba érés csodás élmény. Ezt csak az tudja, aki átélte. ????
Várom, hogy az unokáim kicsit nagyobbak legyenek és velem tartsanak az úton.
Végül köszönöm Zolinak és segítőtársainak a lehetőséget, a fáradságot, a rengeteg szervezést, mely egy-egy túrát megelőz.
Laduver Márta